Szeptember 21-én megtörtént a 8. háziversenyünk. Köszönet a szervezésért, illetve a résztvevőknek, a nyerteseknek ezúton is gratulálunk!
8. háziverseny

Szeptember 21-én megtörtént a 8. háziversenyünk. Köszönet a szervezésért, illetve a résztvevőknek, a nyerteseknek ezúton is gratulálunk!
Tisztelt Idelátogató! A Magyar Honvédség országos kampányt indított, amelynek célja, hogy minél többen megismerhessék az általuk kínált területvédelmi tartalékos szolgálat adta lehetőségeket. A kampány mottója a Szeretem, Megvédem! – ez jellemzi a tartalékost, hiszen készen áll arra, hogy megvédje saját környezetét és a hazát. A területvédelmi tartalékosok a szerződés megkötésekor…
Versenyt rendeztünk ismét a már megszokott remek hangulatban. Köszönetünket fejezzük ki a BDLE csapatának a helyszín biztosításáért, valamint a BÜTTNER támogatásáért. A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!
Kedves Egyesületi Tagok, Sporttársak és minden idelátogató Vendég! Kérjük adótok 1%-át Sportegyesületünknek ajánljátok fel, ezzel is támogatva működésünket! Minden támogatást köszönünk szépen előre is!
A Taktikai Lövész Sportegyesület a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzattól 2023. évben 150.000,- Ft vissza nem térítendő Sport támogatást kapott.Az egyesület a kapott támogatást a támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint használta fel.A támogatás hozzájárult, egyesületünk alapszabályban meghatározott célok eléréséhez. A támogatásért köszönetünket fejezzük ki: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat vezetőjének.
Minden kedves Tagunknak és Támogatónknak sikerekben gazdag, Boldog Új Évet Kíván a Taktikai Lövész Sportegyesület vezetősége! Köszönjük az egész éves támogatásotokat!
Minden kedves Tagunknak és Támogatónknak Békés Boldog Karácsonyt Kíván a Taktikai Lövész Sportegyesület vezetése!
Az idei év zárásaként megrendezésre került 2023 utolsó versenye, a megszokott kiváló hangulatban a hideg idő ellenére. A résztvevőknek és a helyezetteknek is gratulálunk!
Második alkalommal került megrendezésre a TLSE lövészverseny, ismét a BÜTTNER Borház támogatásával, amit ezúton is köszönünk. A hangulat a megszokott módon, remekül alakult, köszönhető ez a remek csapatnak és a kegyes időjárásnak is. A nyerteseknek szívből gratulálunk!
Megrendezésre került az első lövészverseny egyesületünk rendezésében, mely rendkívül jó hangulatban és kiváló eredményekkel zajlott és zárult.Külön köszönet a BÜTTNER WINE-nak az értékes nyeremények felajánlásáért.Gratulálunk a résztvevőknek és a nyerteseknek egyaránt!
Az egyesület tagjai hivatás- és hobbi szerűen foglalkoznak lövészettel, valamint lövészeti oktatással, ezért az Alapító tagok létrehozták az első Veszprémben működő Taktikai Lövész Sportegyesület.
Az egyesület a sport lövészet, szituációs lövészet (IDPA, IPSC), pontlövészet, (kis és nagy kaliber), lövészeti oktatás tanfolyamba illesztve, pisztoly lőszert tüzelő puskák gyors kombinált lövészete, továbbá az élménylövészet széleskörű népszerűsítése és megismertetése, valamint az utánpótlás nevelése céljából alakul meg Veszprém megyében. A különféle lövészeti ágak izgalmas sportolási lehetőséget biztosít mindenki számára.
Taktikai Lövész Sportegyesület
Székhely:
8412 Veszprém- Gyulafirátót, Faiskola út 35.
E-Mail: taktikailoveszse[kukac]gmail.com
Tel. szám: 06-30/630 8114
Márkói lőtér (lövészetek helye):
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |